Ingyenes a vár időszaki kiállítása hatodikán
Díjtalanul tekinthető meg a gyulai vár időszaki kiállítása két alkalommal is, az aradi vértanúk emléknapja kapcsán.
Díjtalanul tekinthető meg a gyulai vár időszaki kiállítása két alkalommal is, az aradi vértanúk emléknapja kapcsán.
Gyulára érkezik a jövő hét végén a Petőfi Irodalmi Múzeum új vándorkiállítása, amely a Petőfi Sándor-emlékév alkalmából jött létre. Az utazókiállítás kiemelt célja, hogy Magyarországon, valamint határainkon túl is minél több honfitársunkhoz juttassa el élményszerűen Petőfi Sándor életművét és mutassa be életútját. A tárlat a haladás, sebesség, út, utazás fogalmaiból indul ki, és az aktuális kutatásokra alapozva, egyedi megközelítésből mutatja be Petőfi személyiségét, munkásságának ismert darabjait.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is több eseménnyel kapcsolódnak a Kulturális Örökség
Napjaihoz szeptember 3. hétvégéjén a gyulai kiállítóhelyek.
Időszaki tárlat nyílik a Gyulai Várban. A kiállítás az egykor a fővárosban állt Honvédmenház és a ’48-as veterángondozás történetét dolgozza fel, kiegészítve a szabadságharc helyi eseményeivel és a Békés megyei Honvédegylet bemutatásával. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum összeállításának – amelyet az Erkel Ferenc Múzeum szakemberei bővítettek ki – méltó helyszíne a honvédtiszti emlékhely szerepét is betöltő vár.
Különleges eseménnyel búcsúzik a Kohán Képtárban Bozsó János Munkácsy-díjas festőművész kiállítása, amelyet a Bozsó 100 Emlékév alkalmából rendeztek.
457 éve zajlott a gyulai vár történetének legfontosabb eseménye, amelyben a mintegy
tizenötszörös túlerőben lévő oszmán hadsereg ostromolta az erődítést. Az 1566-os ostrom hősei előtt nyolc helyszínen, több mint kétszáz hagyományőr tiszteleg azzal, hogy hadijáték keretében eleveníti fel az egykori történéseket.
Idén is díszlövésekkel emlékeznek a gyulai vár 1566-os ostromának védőire. A Maróti
Hagyományőrző Egyesület képviselője a lövések között fegyverbemutatóval hozza még inkább testközelbe a történelmet.
Megkezdődött a Gyulai Várfürdő főépületének átalakítása – jelentették be egy projektindító ünnepség keretében június 27-én a helyszínen. A beruházás 10 hónapig tart.
A Bozsó Gyűjtemény vendégkiállítása érkezik a nyári főszezonra a Kohán Képtárba. A galéria folytatja azt a hagyományt, amelyben kiemelkedő gyűjteményeket mutat be a turisztikailag legfrekventáltabb időszakban.
Ismét pünkösdi királyt választanak a Gyulai Várban; pünkösdhétfőn derül ki, ki nyeri idén a hordó sört.