A háromszögház kincsei Tárgyak egy gyertyaöntő hagyatékából

A gyulai Erkel Ferenc Múzeum 2005 óta őrzője a gyertyaöntés terén kimagasló tevékenységet végző Marosán György hagyatékának, a teljes gyulai gyertyaöntőműhelye berendezésének, mely páratlan tárgyi emléke egy letűnt, fáradságos mesterségnek.

                                                                    Fotó: Incze László

Békés megyében az utolsó gyertyaöntő mesterként emlegetett Marosán György 60 évig példátlan kitartással és szeretettel készítette a fényt és megnyugvást hozó gyertyákat, melyek közül nem egyszer műremekek is kerültek ki. A gyertyakészítés miatt jellegzetes illatú műhely a Vár utcában található, úgynevezett „Háromszög-ház” padlásán volt található. A házat a mester édesapja építette, akitől a műhely berendezését és mesterségét is örökölte.

Marosán György édesapja fűszerkereskedő volt, e mellett foglalkozott gyertyaöntéssel és mézeskalács készítéssel – hogy a több ezer éves múltra visszatekintő mézeskalácsot a vásárokból hazavihessék ajándékként, karácsony közeledtével pedig a fenyőágat díszítsék vele.

A műhelyben jellemzően különböző méretű fehér gyertyák készültek, amik vallási szertartások alkalmával kerültek felhasználásra a megyében, de távolabbról is érkezett számos megrendelés. Marosán György eszközei, az üst, a merőkanál, a ring, a gyertyabél, a gyertyák súlyát megállapító mérleg mára múzeumi műtárgy, s a kitartás és a szorgalom szimbólumai.

A gyulai várban november 30. és január 12. között megtekinthető A háromszögház kincsei – Tárgyak egy gyertyaöntő hagyatékából című kiállításon a hagyaték jó néhány érdekes és szemet gyönyörködtető tárgyát mutatjuk be. A vállalkozást indító idősebb Marosán egykori eszközei közül látható lesz például egy mézeskalácsforma. A kiállítandók közül a legimpozánsabb talán az a viasz imakönyv borító, amit Marosán Gyuri bácsi készített.

Forrás: gyulakult.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.