Megemlékezés másképp: pozsonyi kifli és különleges kávé a gyulai kastélyban

Izgalmas programelemekkel, rendhagyó módon emlékeznek a gyulai Almásy-kastélyban március 15-re. A kastély – amiként a többi gyulai kiállítóhely is – a hosszú hétvége mind a négy napján várja majd a látogatókat.

A forradalom és szabadságharc kevéssé ismert részleteit felfedő előadások, a korabeli kávéházi
hangulat felidézése és pozsonyi kifli sütése – ezekkel az eseményekkel készülnek a Gyulai Almásy-
kastély Látogatóközpont munkatársai az 1848-49-es történések előtti tisztelgésre.
– A kastély állandó kiállítását már úgy ismerheti a közönség, hogy az nem a szokott módon, s nem
pusztán a sablonos ismeretek felidézésével mesél a múltról. Ugyanezt tesszük a kastély rendezvényei esetében, s ezt a szemléletet igyekszünk követni a cégünk működtetésében lévő többi kiállítóhelyen is – tájékoztatott a gyulai kiállítóhelyeket üzemeltető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Fekete-Dombi Ildikó közlése szerint a kastély szlogenjében szereplő élmény, kaland, felfedezés kifejezések tökéletesen illenek múzeumpedagógiai programjaikra is – mint amilyenek a március 15-hez kapcsolódó eseményeik is lesznek.
– Bár a forradalom évfordulójának napjára hagyományos előadással készül a kastély kápolnájában
Szilágyi Sándor történész kollégám, amely formájában talán nem ígérkezik izgalmasnak, prezentációja tartalma mindenki számára tartogat meglepetést. Legendák és a valóság című, 15-i előadásában úgy mesél majd a magyar történelem egyik legfontosabb napjáról, ahogyan azt látogatóink többsége eddig biztosan nem ismerte még – fogalmazott Fekete-Dombi Ildikó.
Elmondása szerint az ünnepet megelőző szombaton megrendezésre kerülő programjuk már
külsőségeiben is élményeket ígér.
– Különleges formában emlékezünk az 1848-1849-es eseményekre a kastély Stefánia-szárnyában
március 12-én: pozsonyi kiflit sütünk, „az ifjak kávéházát” nemcsak egykori tárgyakkal, de korabeli
kávékülönlegességgel és forró csokoládéval idézzük meg, miközben történész kollégánk a forradalom és szabadságharc nem mindennapi történetei közül idéz fel jó néhányat. Ezen rendezvényünkön követjük azt a népszerű formát, amely olyan jól jellemzi eseményeinket: próbáljuk kerülni a formaságokat, igyekszünk kötetlenné, fesztelenné tenni azokat, s így valóban élményszerűvé tenni a tudásátadást. Amíg a látogató által készített kifli sül, történészünkkel társaloghat az egykori történésekről – közölte a gyulai kiállítóhelyeket vezető szakember.
Az ügyvezető igazgató hozzátette még: ahogyan azt megszokhatták már a helyiek és a Gyulára
érkezők, ezen a hosszú hétvégén is folyamatosan, mind a négy napon nyitva tartanak majd.
– Fontosnak tartjuk a turisták tökéletes kiszolgálását, így természetes, hogy hétfőn és az ünnepnapon is kinyitunk valamennyi egységünkben; 10-18 óra között várjuk látogatóinkat a kastély mellett a várban és az Erkel emlékházban, míg a Ladics-ház és a Kohán Képtár a szokott fél-fél napokon tart majd nyitva – zárta a tájékoztatást Fekete-Dombi Ildikó.
A programokról és az azokon való részvétel feltételeiről részletek a kastély weboldalán és Facebook felületén.

Forrás: gyulakult.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.