Még ebben a hónapban átadhatják a gyulai gyermek víziparadicsomot

Elérte a nyolcvan százalékos készültségi fokot a vízi gyermekparadicsom építése a Gyulai Várfürdőben. A fejlesztés a leglátványosabb szakaszához érkezett, hamarosan kezdődik a próbaüzem, és ha minden a tervek szerint alakul, már júliusban használhatják is a látogatók az egyedülálló attrakciót.

Fotós: Für Henrik

Valóban a beruházás utolsó, leglátványosabb munkálatait végzi a kivitelező, amelynek során felépítik a teljes csúszdai installációt – erősítette meg hírportálunknak Kun Miklós. A Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, ez volt az a fejlesztéselem, amely csúszást szenvedett, a szükséges fémszerkezet ugyanis mintegy hónapos késéssel érkezett meg a háború miatt. Kitért arra, hogy a beruházás egyik legfontosabb része, a vízgépészet már teljesen elkészült, várhatóan szerdán megtartják annak próbaüzemét. Ehhez a folyamathoz Budapestről érkeznek majd a tervezők, illetve szakemberek, akik az illesztéseket is átnézik majd. A burkolási munkálatok és csúszdaszerkezet építése pedig eközben is gőzerővel folyik.

A fennmaradó munkálatok előreláthatólag 2-3 hetet vesznek még igénybe, aminek kapcsán Kun Miklós úgy fogalmazott, reményeik szerint, ha minden a tervek szerint alakul mind a próbaüzemet, mind a vízminőség-vizsgálatokat illetően, akkor a vendégek már júliusban használatba vehetik a vízi gyermekparadicsomot.

A Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette, folyamatosan igyekeznek mindent megtenni a látogatók kiszolgálásának érdekében. A nyári szezon előtt saját forrásból rendbe tették a csúszdákat. Emellett előkészítés alatt áll, már az építési engedélyt is megkapták arra, hogy a Beach Bár, a körvécé, az egészségügyi pavilon és a versenyuszoda melletti büfé teljes arculatát megújítsák, minden tekintetben egységes arculatúvá alakítsák. Mindez a teljes visszaparkosítással együtt jövő nyárra készül el, így az amúgy is vonzó Gyulai Várfürdő méh inkább megszépült, megújult környezetben várja az érkezőket.

A szezon eddigi tapasztalataival kapcsolatban a szakember elmondta, azt tapasztalják, hogy a látogatottság alig marad el a 2019-es referenciaévtől, ami a járvány előtti utolsó esztendő volt. Ismét nagy számban érkeznek romániai vendégek, és természetesen a hétvégék számítanak erősebbeknek.

– Az egész idei év gazdálkodása szempontjából a július lesz a vízválasztó, jelenleg azonban annyi elmondható, hogy a régi rend visszaállni látszik – fogalmazott az ügyvezető igazgató. A szállodai visszajelzések alapján két folyamat látszik kirajzolódni. Egyrészt magasabb az idősebb vendégek aránya, másrészt az úgynevezett foglalási ablak beszűkült a korábbiakhoz képest. Mindez azt jelenti, hogy viszonylag sokan a nyaralásuk előtt egy-két héttel, vagy néhány nappal foglalnak szállást, amiben szerepe lehet a háború miatt egész Európában kialakult gazdasági helyzetnek, illetve az azzal együtt járó bizonytalanságnak. Az ügyvezető igazgató hozzátette, ennek ellenére az első számok biztatóak.

Különleges attrakció születik

Mint azt Kun Miklóstól korábban megtudtuk, az új vízi gyermekparadicsomban kétszázan kapcsolódhatnak majd ki egyszerre. Mint ismert, a beruházás a korábbi gyermekparadicsom helyén épül. Az út attrakció vízfelülete mintegy 800 négyzetméteres lesz, vagyis közel duplája a korábbi létesítménynek. Az attrakciót három részre osztják majd. A három éven aluliak spray-parkja tizenöt élményelemmel és tizennyolc gejzírrel fogja várni a legkisebbeket. Az óvodások, a 3-6 évesek számára szintén külön medencerészt alakítanak ki tizenegy élményelemmel. A harmadik rész, az Aquatorony a 6-14 évesek kikapcsolódását szolgálja majd ötvenhárom élményelemmel. Maga a torony tizenegy méter magas lesz, a csúszdákat pedig ehhez a részhez a török Polin Waterparkstól szerzik be. Ez a cég biztosította az AquaPalota csúszdáit is, és most is olyan beruházás valósul meg, amelyhez hasonlóan egész Közép-Európában alig találhat. A fürdő játszóterét is felújították, új gumiburkolatú létesítményt készült.

Forrás: beol.hu – Papp Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.