Sisi-kiállítás és császári táfelspicc

Sisi és Ferenc József kedvenc ételeiből készült vacsorát kínál Erzsébet-nap előestéjén a gyulai Almásy-kastély. A programokkal kiegészített gasztronómiai esemény a látogatóközpont Sisi-kiállításának kísérő rendezvénye.

Ezúttal az étkezés felől hozza még közelebb a magyarok legendás királynéját az érdeklődőkhöz a
Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. A kiállítóhely Erzsébet-napi vacsorát rendez, amely a
Gödöllői Királyi Kastéllyal közösen megvalósított, Úton Erzsébet királynéval című tárlatuk kísérő
eseménye. A Magyar Nemzeti Lovasszínház bemutatóját és a Sisi-maratont követően ez a harmadik tematikus esemény a kiállítás május 25-i megnyitása óta.
– Először a királyné kiváló lovas tudását, majd Erzsébetet, mint a legendát szerettük volna felidézni;
ezúttal az étkezési szokásairól mesélünk többet egy vacsora keretében – közölte Fekete-Dombi Ildikó.


Az Almásy-kastély is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte: a menüsorban
olyan ételeket szolgálnak fel, amelyek Sisi és férje, a császár kedvencei voltak.
– Történész munkatársaink instrukciói alapján állítottuk össze a vacsorát. Az Erzsébetről szóló
kiállításunkban szerepel az a mondat, hogy „Gyakran fogyasztott húsfélét és többféle húsból főzött
erőlevest.” Természetes volt tehát, hogy ezt az egyszerűnek tűnő, ám igazán ízletesen elkészíteni
mégsem könnyű fogást, az erőlevest is szerepeltetjük – mondta a szakember.
Hozzátette: a felszolgálásra kerülő táfelspicc Ferenc József kedvence volt, miként a császármorzsa is azok közé tartozott, amelyeket az uralkodó a legszívesebben fogyasztott. Utóbbi ételhez több
legenda is társul, amelyet a november 18-i esten fel is idéznek majd.
– A vacsora helyszíne, az Almásy-kastély bálterme talán egy egyszerű vacsorát is különleges élménnyé tenne, ám ahogyan eddig, úgy ez alkalommal sem pusztán egy étkezést kínálunk. A résztvevők megtekinthetik a gödöllői kastéllyal közösen megalkotott Sisi-kiállításunkat, készülünk fotóponttal és a dámanyerget is kipróbálhatják a vendégeink. Történész munkatársam pedig Erzsébet étkezési szokásairól, folyamatos súlykontrolljáról és sokszor extrém diétáiról oszt meg izgalmas, kevéssé ismert információkat – tájékoztatott Fekete-Dombi Ildikó.
A gyulai Almásy-kastély vezetője hozzátette: folytatni fogják a Sisi-kiállításhoz köthető események
megrendezését – ilyen lesz például a januárra tervezett Stefánia-bál is. Ezen tovább viszik azt a
hagyományt, hogy a vacsorát a történelem érdekes, de csak kevesek által tudott sztorijaival
fűszerezik, és kísérő programokkal is készülnek.
A november 18-i Erzsébet-napi vacsorára már lehet regisztrálni az Almásy-kastély ajándékboltjában személyesen, vagy a 66/650 218 telefonszámon.
A menü az alábbi:
Levesnek főzött marha velős csont kincse pirítósra egyengetve, sóval, borssal és édes paprikával
meghintve
Erőleves marha velős csonttal
Marha fartőből készült táfelspicc sült burgonyával, metélőhagyma-mártással és almás
tormamártással körbe véve
Császármorzsa gazdagon, mintha az uralkodónak készülne

Forrás: gyulakult.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.