Díjnyertes dokumentumfilm a gyulai művházban

A 2021-es kaliforniai SoCal Filmfesztivál Excellence-díjas filmjét vetítik április 12-én a gyulai
művelődési központban. Kollár István dokumentumfilmjét díjtalanul tekinthetik meg az
érdeklődők.

Az Alzheimer című alkotás rendezője, Kollár István szerint az egész világon, így hazánkban is kezdik
felfogni, kimondani a szakemberek a súlyos igazságot: a demencia, az Alzheimer egy új népbetegség, amely ma éppúgy rengeteg áldozatot szed, mint a rák, vagy egykor a pestis. Sajnos felkészületlenül érte a tudományt, az orvosokat és a családokat is. Senki nem tudja, kinek mi a feladata, ki kihez fordulhat, hol és mi a segítség.


A film ezt a kaotikus helyzetet próbálja orvosolni némiképp; fogalmakat, folyamatokat tisztáz betegek és orvosok bemutatásával.
Az Alzheimer egy mindenki számára lebilincselő, érdekes, megdöbbentő, elgondolkodtató
dokumentumfilm egy olyan betegségről, ami egyre több embert érint. Megszólal több hozzátartozó, orvosok, főorvosok, akik úttörő szerepet játszanak hazánk Alzheimer-kutatásában és orvoslásában.
Bemutatja azt az orvost is, aki elindította az Alzheimer Klubokat Magyarországon, és aki
Franciaországban magas szinten foglalkozik Alzheimeres betegekkel, itthon pedig orvosokat képez.
Megismerteti az egész világ számára példaértékű francia szociális rendszert, valamint a magyar civil kezdeményezéseket. Megszólalnak a pszichiátria, neurológia jeles képviselői, szól az otthoni és
intézményi ápolás különbségeiről, a magyar és nyugati diagnosztika különbségeiről.
Az Alzheimer című, díjnyertes dokumentumfilmet április 12-én, pénteken láthatja a gyulai közönség az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A 17 órakor kezdődő, díjtalan vetítést követően Kollár István, a film alkotója és dr. Menyhárt Miklós főorvos beszélget a betegségről.

A film előzetese: https://youtu.be/MfOu8fQODrs?list=TLGGEJD1c1AvMq4yMjAzMjAyNA

Forrás: gyulakult.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.