Kollégium 3,000.00 Hungarian Forint
Leírás
Hazánk egyetlen román nemzetiségi gimnáziumának kollégiuma Gyulán a Líceum tér 2. szám alatt található néhány „kőhajításnyira” a történelmi nevezetességű vártól és a turistaparadicsomként ismert várfürdőtől. Megújult vendégszobáinkkal várjuk leendő kedves vendégeinket, az év bármely időszakában, a Várfürdő szomszédságában.
Kollégiumunk bizánci stílusú kupolája és székely harangtoronyra emlékeztető épületegyüttese külső megjelenésében is impozáns.
Vendégházunkban öt darab két ágyas és öt három ágyas szoba várja egész évben a nálunk szállást keresőket. A magas színvonalú szolgáltatásért a kollégiumi szállásdíjaknál csak kicsivel magasabb árat kérünk vendégeinktől. Az épület középpontjában helyezkedik el a 300 főt befogadni képes impozáns színházterem. A színházterem, az aula és az ebédlők össz. befogadóképessége vacsorával egybekötött rendezvények esetén meghaladja a 600 főt.
A fakupolával fedett kisebédlő reprezentatív célokat szolgál, méretéből következően a kisebb létszámú, meghittebb hangulatú szűkebb összejövetelek megrendezéséhez ideális. A nagy ebédlő – a mindennapi étkezések lebonyolításán túl – esetenként lakodalmak, ünnepi vacsorák és sok más étkezéssel egybekötött rendezvény közkedvelt helyszíne. Annál is inkább az, mivel rendelkezünk egy modern eszközökkel felszerelt konyhával is, amely megadott feltételekkel szintén kibérelhető.
A kollégium hálószobái négyágyasak, és két szobához tartozik egy közös vizesblokk, két mosdókagylóval, egy zuhanyzóval és egy WC-helyiséggel.
Mindkét szinten és a vendégházban is jól felszerelt teakonyha ad lehetőséget teafőzésére, kenyérpirításra, mikrosütő, villanyrezsó használatára stb. Internetezési lehetőséget is kínálunk. Jó időben a tágas udvar, a kézilabdapálya, és az udvari játszóeszközök biztosítják a testedzés lehetőségét, rossz időben az iskola torna- és kondicionáló terme szolgálja ezt a célt. Üdülővendégeink számára grillezési és bográcsozási lehetőséget is biztosítunk. A személyautók őrzéséről zárt parkolóban gondoskodunk.
A vendégszobák árai ÁFÁ-val, az eltöltött éjszakák számától függően: 3000 Ft/fő/éj + IFA(450 Ft)
A kollégiumi szobák árai: 2500 Ft/fő/éj + IFA (450 Ft)